Facebook Facebook Facebook Facebook

Az ödémás láb kezelése



A nyiroködéma krónikus betegség: a kezdetben jelentkező tüneteknek nem is tulajdonítunk jelentőséget. Azonban a szokásos esti lábdagadás idővel rosszabbodhat és krónikussá válhat. Ekkor a boka és láb duzzanata már pihentetésre sem szűnik meg, az ujjak és a végtagok megvastagodnak, a bőr pedig feszül, ami fájdalomhoz vezethet.

A nyiroködéma kezeletlenül súlyos szövődményekhez, az életminőség romlásához is vezethet: a beteg akár mozgáskorlátozott vagy járásképtelen is lehet. A nyiroködéma nem gyógyítható, viszont eredményes kezelés esetén akár tünetmentessé is tehető. Ehhez olyan komplex terápiára van szükség, melynek célja az ödéma fellazítása és kiürítése, valamint az ödémamentes állapot fenntartása.

Füredi Rita gyógytornász, nyirokterapeuta szerint a kezelés egyik legfontosabb eleme a kézi nyirokdrenázs. Ennek során a szövetközti folyadékot segítik elvezetni a nyirokereken keresztül. – Az eljárás nem klasszikus masszázs-technika, hanem meghatározott fogástechnikára alapuló, toló, nyomó és pumpáló fogások sorozatából áll – mondta el a szakember.

A nyiroködéma-mentesítő kezelés fontos része a kompressziós pólyázás is. Az eljárással a szövetek közötti térben felhalmozódott nyirokfolyadékot juttatják a nyirokérrendszerbe, illetve megakadályozzák annak visszatelítődését. – A kompressziós fáslizás során a rugalmas pólyákat több rétegben kell felhelyezni. A tévhitekkel ellentétben a jól felhelyezett bandázs nem rontja a vérkeringést és a bőr lélegzik alatta – hangsúlyozta Füredi Rita. A helytelen fáslizás viszont helyrehozhatatlan károkat okozhat:  keringési elégtelenséget, súlyos sebeket és fertőzéseket. Ezért fontos, hogy a beteg illetve a hozzátartozója is megtanulja a helyes fáslizást.

A gépi nyirokmasszázs az előbbi eljárások kiegészítésére szolgál. Az előidézett nyomáshullám segíti a nyirokfolyadék kiürülését a szövetekből, de csak akkor alkalmazható, ha a kezelő meggyőződik arról, hogy a nyirokelfolyásnak már nincs akadálya.

A szakember kiemelte: a különféle eljárások mellett legalább ekkora szerepe van a mozgásnak is. Létezik például speciális nyiroktorna, melynek feladatait gyógytornász állítja össze. De a nyirokkeringés fenntartásáért a beteg is tehet. – Ha nem mozgunk eleget, akkor fokozódhat a nyiroködéma – hívta fel a figyelmet Füredi Rita, aki leginkább a biciklizést, a lendülets gyaloglást (nordic walking) és az úszást javasolja nyiroködémás páciensei számára.

Gyakran ismételt kérdések
további kérdések
Milyen tünetei lehetnek a visszerességnek?
Néha fáradtnak, nehéznek érzi a lábát, és éjjelenként lábgörcsei vannak? Úgy gondolja, nem komoly a probléma, ezért csak legyint rá? Éppen ezek a tünetek a visszeresség előjelei!
Hogyan tudok bejelentkezni?
A VP-Med Egészségcentrumba telefonon, emailen vagy online is be tud jelentkezni. Az online bejelentkezéshez kattintson ide.  Telefonszámunk: 36 30 963 1363 Email címünk: info@vpmed.hu Forduljon hozzánk bizalommal!
Miért romlik nyáron a visszeresség állapota?
Nyáron romlik a visszeresség állapota, amely ilyenkor kellemetlen tüneteket okozhat. A melegben ugyanis az erek kitágulnak, lelassul a vérkeringés és fokozódik a pangás. Javasoljuk, hogy nyáron viseljen kompressziós zoknit és lehetőség szerint kerülje a meleg vizes fürdőket és a szaunázást.
Mi az oka a visszeresség kialakulásának?
Kialakulása egyrészt örökletes, tehát a nagyszülők fontos szerepet játszhatnak benne! Az oka, hogy az erekben lévő billentyűk nem zárnak tökéletesen, így visszaáramlik a vér, amelytől az érfal kitágul, és a benne lévő vér pangásához vezet. Az örökletességen túl a mozgáshiány és a túlsúly is hozzájárulhatnak a kialakulásához. A panaszokkal érdemes minél gyorsabban szakemberhez fordulni!
Maradandó-e a kezelés?
Az utóbbi évtizedekben rengeteget fejlődött az orvostechnika. Ennek köszönhetően kezeléseink eredménye hosszú távon nem különbözik a hagyományos műtéti eredményektől, ráadásul modern eszközeinkkel lényegesen kisebb a műtéti megterhelés és a kockázat!
Hogyan lehet kezelni az apró seprűvénákat?
A kapilláris tágulatok és visszerek kezelésének nagyon hatékony módszere a szkleroterápia (érelzárás), melyet egyaránt alkalmazhatunk a csak kozmetikai zavart okozó kis vénáknál, az úgynevezett seprűvénáknál és a vénás keringést már megterhelő nagyobb visszértágulatok kezelésére is.
Lehet baj, ha nem távolítjuk el a tágult visszeret?

A visszérbetegségek következtében a lábszár, a lábujjak vérellátása károsodik. A vénákban pangó vér lerakja a benne lévő színezőanyagokat, ezáltal a bőrön kiütések jelentkeznek. Az elhasznált, kötőszövetekbe szivárgó vér károsítja a szöveteket, azok veszítenek rugalmasságukból. A gyulladt, száraz, elvékonyodott bőr sokkal kevésbé lesz ellenálló a fertőző betegségekre, hamarabb elterjedhetnek a gombás betegségek. A trombózis és az orbánc a bőr apró repedései miatt alakulhat ki.

Néhány év elhanyagolt visszérprobléma már a láb fekélyesedéséhez vezethet.

A következmények elkerülése érdekében érdemes tehát eltávolítani a tágult visszereket. Súlyos esetekben mindenképp sebészi beavatkozás szükséges, amely már a panaszmentes időszakokban is javasolt. Ezzel megelőzhetőek a fájdalmas következmények.

Injekciós kezeléssel leginkább a bőrvénákat tudják kezelni. Ilyenkor gyulladáskeltő anyagot juttatnak a vénafalba, amellyel összetapasztják a beteg vénák falát, így elzárva azokat a keringésből.

Visszérproblémákkal forduljon szakorvoshoz! Várjuk Önt is budapesti visszérgyógyászati magánrendelőnkben!

Miért fontos a helyes étrend?
A visszerek kialakulásában számos tényező szerepet játszhat. A genetikai faktorok mellett nagy szerepe van az elhízásnak, valamint a túlsúlynak, ami ellen szerencsére sokat lehet tenni a a kiegyensúlyozott étrenddel. A VP-Med Egészségcentrumnál életmód tanácsokkal is hozzájárulunk pácienseink egészségéhez.

Tisztelt Pácienseink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy rendelőnk a megszokott nyitvatartás mellett üzemel. Bővebb információ